Most megint az történt, hogy elterveztem, mit is fogok írni az eheti blogbejegyzésben, de az élet felülírta az egészet, ugyanis közzétettek egy olvasói véleményt a Moly-on, melyet teljes egészében közzéteszek.
“Cserhalmi Dániel debütáló regénye stílusában, történetvezetésében valóban könnyed, szórakoztató irodalom. Ahogy @TiaRengia írja, történelmi lektűr. Mégpedig a javából. Témaválasztását tekintve azonban tonnás súlyokat cipel. Ráadásul egy olyan országban, ahol még nemzedékek sorának kell élnie/meghalnia ahhoz, hogy az emlékek, a szájról szájra járó történetek, a családi borzalom-nosztalgia előbb-utóbb elkopjon, ködös történelemmé szelídüljön, lebontsa önmagát. Épp ezért úgy vélem, hogy egy ilyen lelkes és előmunkálatait tekintve aprólékos és lelkiismeretes, ámde rendkívül bátor vállalkozás mindenképpen elismerésre méltó. Respektálandó lenne ez még akkor is, ha csupán jóhiszemű vállalkozás eredményezte, középszerű alkotás született volna. De nem így van.
A Csengőfrász izgalmas, érdekesen fajsúlyos, számomra mégis kissé kettős arculatot produkáló regény lett. Ennek titkára a Köszönetnyilvánításban olvasottak világítottak rá. Akkor világosodtam meg, amikor a szerző a regény valós történelmi szereplőinek, valamint a fiktív karaktereknek a történetbe kerüléséről, ábrázolásmódjuk miértjéről ír. Így vált érthetővé, hogy a kezdeti nyers, szinte dokumentarista, néha szocreál híradós, vagy majdnem Szabad Népes megfogalmazások miként is ágyaznak meg egy – végső soron – rendkívül kreatív fantáziának, egy izgalmas, fordulatos történelmi fikciós kriminek.
Mindazonáltal engem nem a szórakoztató irodalmi vonulat fogott meg, hanem jóval inkább a vázlatos történelmi pillanatkép, a pesti utcák, bérházak, magánlakások és lebujok hangulata, ahogyan a regény lapjairól mindvégig rám köszönnek József Attila ezerszer citált, és millió helyen felhasznált, de erre a korra is tökéletesen illő szavai: „Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.” Ezért úgy vélem, hogy Zánkay, Szabados és a többiek (valós személyeket mintázó, vagy kitalált) karakterei kiválóan szerepelnek ugyan ebben a bábszínházban, de a valós főszereplő bizony az a kilátástalan, nyomasztó közhangulat, az a mélybe húzó lélekérzés, amely még a legintimebb kapcsolatokban sem ismeri a bizalmat, az odaadást, a hétköznapi emberség legapróbb szikráját sem. Ez az érzés egyszerűen kifullad a holnap reggel megélésének puszta, értelmetlen vágyában, és ugyanúgy retteg az éjszakák fekete autójától, mint az egyszerű, őszinte beszédtől a vasárnapi családi ebédnél.
Tanulságos, izgalmas, gondolatokat ébresztő (na és persze szórakoztató) olvasmány a Csengőfrász, mindenkinek ajánlom. És ajánlom hozzá a http://www.avhregenyek.hu weboldalt, amely sok érdekes adalékkal szolgál, nem csak a szerzőről és a könyv születésének körülményeiről, hanem, ami ennél jóval fontosabb, a korszakról, a rémálmok kis magyar világáról. Remélem, hogy az a bizonyos 503 már régen 1500, az írás megérdemelné a többszörösét is.”
Ezúton is köszönöm gesztenye63 véleményét, ugyanis pont az ilyen jellegű kritikák segíthetnek abban, hogy az eddig eladott közel 500 példányból tényleg 1500 legyen.
