Tag: fejezet

Egyharmad

A héten betöltöttem a 40. életévemet, amit azért nem reklámoztam, mert Rákosi elvtárssal ellentétben én magam nem vagyok a személyi kultusz híve. 🙂 Elkészültem hat fejezettel (plusz bevezető), így a kézirat most 70 oldalra duzzadt, ami nagyjából a teljes szöveg harmada. Ezt elküldtem a civil, illetve szakmabeli lektoroknak, hátha megmondják, miben tévedtem, hol kéne átírni […]

Share

Öt

Először is öt fejezettel vagyok kész a regényből. Ma még javítgatok rajta, aztán holnap tovább küldöm a lelkes előolvasóknak, hogy megmondják róla a véleményüket. Ami az októbert illeti, nem tudom, mennyi időm lesz, mert 10 éves évfordulóját ünnepli majd a zenekarunk, és hirtelen egy csomó dalt újra kéne tanulnom, szóval az írás és a gitár […]

Share

Adás után

Most, hogy véget ért az adás, amit délután vettünk fel, megosztok néhány gondolatot ezzel kapcsolatban. Sajnos a rám eső műsoridő nem volt sok. Eredetileg fél-fél óra jutott volna a két témára…de most már mindegy. Ugyanakkor már másodszorra hívnak a tv-be, ami nyilvánvalóan jó, hiszen a magamfajta szerzőknek azért ritkán jut ilyen lehetőség. Bár az igazán […]

Share

Ha a zenének vége…

Mindenek előtt köszönöm, hogy ilyen sokan vettetek részt a nyereményjátékban, újfent gratulálok a szerencsés nyertesnek, és holnap postázom is a dedikált példányt. A bejegyzés címe amúgy egy Doors dalra utal. Ahogy láttátok, a héten nem volt időm az írással foglalkozni, mert a másik hobbimnak, a zenének éltem, és a szabadidőm jelentős részét erre fordítottam, ráadásul […]

Share

Túl a negyediken

Ahogy a korábbi bejegyzésben írtam, végeztem az új regény negyedik fejezetének megírásával, és ezúttal is rá kellett jönnöm arra, hogy a korábban használt, papíralapú jegyzetelési módszerem most nem működik. Nyáron ugyanis a regény első harmadához hét fejezetnyi jegyzetet írtam, ezekből az első két fejezet esetében többé-kevésbé követtem őket, aztán rájöttem, kénytelen vagyok ezt elengedni. Persze […]

Share

“Tengernyi” idő

A nyáron egy ismerősöm megkérdezte, hogy mikor van nekem időm könyvet írni. Nos, a helyzet úgy áll, hogy szinte semmikor. 🙂 Azért ez nem teljesen így van, de azért jelentősen megcsappant az írásra fordított időm. A jó hír az, hogy az elkészült három fejezet mellé hamarosan a negyedik végére érek, remélem már a hét végére. […]

Share

Hírek lángos mellé

A nyaralás jobb esetben arról szól, hogy jut idő kikapcsolódni, pihenni, és hát ezt én is így terveztem. Gondoltam, majd írom a regényt, de aztán kiderült, ember tervez… Az elmúlt két hétben ugyanis egy sort sem sikerült írni. Egyszerűen nem jut rá időm. Persze nem sürget a határidő, de ettől még nem jó kiesni az […]

Share

Nyaralás előtti hírek

Ha minden jól meg,y akkor nyolc nap múlva megkezdem az idei (remélhetőleg megérdemelt) nyaralásomat, ezért nem garantálom, hogy minden héten írok majd új bejegyzést, tehát ha ritkábban jelentkezem, az ennek tudható be. Néhány dolgot azonban meg tudok osztani veletek. Az új regény bevezetőjét a kiadó szerkesztője is átolvasta, korrektúrázta, így elméletileg semmi akadálya annak, hogy […]

Share

Egy hét

Ha jó tempóban tudok dolgozni, akkor általában ennyi idő alatt készül el egy fejezet. Ebből azt is ki lehet számolni, hogy 18 fejezet esetében is több, mint négy hónap munkával jár megírni az első, nyers verziója a szövegnek. A bevezető után nekifogtam az első fejezetnek, ami viszont már több, mint két hete készül. Leginkább azért, […]

Share

Folyik a munka

Ahogy korábban említettem, megkezdődött a kézirat szerkesztése. Gábor személyében tényleg egy igen alapos, és felkészült szerkesztő kezébe került a szöveg, aki minden apróságnak utánanéz, és felhívja rá a figyelmem. A munka tehát jelenleg ott tart, hogy a 18 fejezetből már ötöt átolvastunk közösen, és egyeztettük a szöveget. Bár nincs konkrét időpont, de úgy tűnik, ő […]

Share
Next Page » « Previous Page