Tag: Atlantic Press kiadó

Aranykönyv

Ahogy azt már a héten megírtam, a kiadó benevezte a Csengőfrászt az ide Aranykönyv díjra két másik kötet mellett a szépirodalom kategóriába. Hogy ez mennyire szépirodalom, azzal vitatkoznék. Minden esetre ha még nem szavaztál, akkor ezen a linken megteheted. Pénteken pedig leültem beszélgetni egy Ügynökséggel, elsősorban arról, hogy lehet kiaknázni a könyvben rejlő lehetőségeket. Normál […]

Share

Boldog 2019-et

Sok mindent lehet írni az év utolsó napján, de leginkább itt az idő, hogy megköszönjem mindazoknak a segítségét, akik hozzájárultak a 2018-as év sikeréhez. Természetesen többségüket felsoroltam a regény köszönetnyilvánításában, rajtuk kívül is számos embert illeti a köszönet. Tehát. Mindenek előtt köszönöm az Atlantic Press Kiadónak és Bokor Pálnak, hogy bízott bennem, és hitt a […]

Share

Negatív tapasztalatok

Lassan véget ér a nyár, és ha visszanézem az idővonalat, akkor többségében örömteli és pozitív híreket tudtam megosztani. Épp ezért most jöjjön egy kicsit az ellen oldal is. A legnagyobb problémát a marketing jelenti, hiszen a könyv akkor lesz sikeres, ha elég sok emberhez eljut. Ehhez médiatámogatásra van szükség. Nos, én mindent megtettem. Az Index-Origo […]

Share

Nyaralós bejegyzés

Több mint 30 éve nyaralok egy balatonlellei társasüdülőben. Természetesen itt is elhintettem, hogy megjelent a regény, és amikor a múlt héten eljöttem, jó volt találkozni emberekkel, akik elmesélték, hogy megvették. Mások meg vettek volna tőlem könyvet, mert valahogy azt gondolták, áll a csomagtartóban néhány tucat…de nem. És volt, aki elhozta dedikáltatni, más meg rögtön megrendelte […]

Share

Interjúk

Úgy alakult, hogy ma ketten is készítettek velem interjút. Először a Kossuth rádió munkatársa keresett fel, az Állatorvostudományi Egyetemen tartandó előadásom kapcsán, mely a Múzeumok Éjszakája keretében lesz szombaton. Alapvetően a különböző irodalmi művekben előforduló mérgező és hallucinogén növényekről lesz szó, tehát a szűkebben vett szakmámról. Ezúton is meghívok mindenkit a rendezvényre, de majd még […]

Share

Ünnepi Könyvhét

Mindenek előtt, az első szó a köszöneté, hogy ilyen sokan eljöttetek. Jó volt találkozni különböző emberekkel, akikkel együtt jártam iskolába, együtt dolgoztunk, nyaraltunk, vagy bármilyen más módon ismertük egymást. És nem utolsó sorban annak is örülök, hogy a könyvet nem csak a barátaim, hanem más “civilek” is megvették. De kezdjük az elején. Csabával még az […]

Share

Az utolsó napok

Nehéz mit mondani a megjelenés előtt alig egy héttel. Kis szerencsével talán már holnap a kezemben lesz a kinyomtatott regény néhány példánya. Egyszer megfordult a fejemben, hogy ki kéne számolni, hány napom ment rá erre. Igen, majdnem négy év. Beszéltem egy ismerősömmel a hétvégén, és ő is azt mondta, hogy leginkább azt becsüli, hogy képes […]

Share

Fontos dátumok

Emlékszem, egy-két éve, amikor a regény már kész volt, azon aggódtam, hogyan fogom megtölteni ezt az oldalt. Hogyan tudok majd hétről hétre tartalmat generálni. Most egy kicsit könnyebb. Tehát, ahogy azt a Facebook oldalra is kiírtam, a hivatalos dedikálás jövő hét pénteken, tehát június 8-án lesz, délután 17.00 órától az Atlantic Press kiadó standjánál. Nem […]

Share

Két hét

Amikor ezt a bejegyzést olvasod, már csak két hét lesz a könyvheti dedikálásig. Nehéz elhinni, ugye? Tudom, hogy vannak páran, akik a blog indulásától kezdve követik a regény sorsát. Ők talán jobban megértik, mit is jelentett ez a három és fél év. Talán kicsit több is. Persze most újabb gondolatok gyötörnek, leginkább az, hogy mennyire […]

Share

Bevezető (újra)

Több mint egy éve volt, hogy teljes egészében közzétettem a regény bevezetőjét. Utána, ahogy haladtam az írással, mindig megosztottam egy-egy apró részletet is. Most, hogy a könyv már tényleg a kanyarban van, és az oldalt is többen kedvelik, gondoltam ismét elérhetővé teszem a bevezetőt. Hátha ez meghozza a kedvet, hogy előrendeljétek a könyvet, vagy megosszátok […]

Share
Next Page » « Previous Page