Majd egy hónapja írtam ide, de valahogy nem akaródzott a nyaralás közben ezzel foglalkozni. Valószínűleg a kiadókban sincs nagy pörgés, tehát ha nyár közepén beérkezik a kézirat XY szerkesztő asztalára, gyanítom félretolta volna, hogy várhat augusztus végéig. Szóval kezd visszatérni az élet a normál kerékvágásba, és mostantól gőzerővel kell dolgoznom azon, hogy végre kiadják a szöveget. Közben visszanéztem a blogot, és egy éve majdnem pont ugyanezt írtam augusztusban. A különbség annyi, hogy akkor még csak az 5. fejezetig volt kész a regény. Sőt, tavaly nyár végén tettem közzé a regény első fejezetéből az első részletet, és szerintem most is hasonlóképp járok el: szeptemberben olvashatjátok majd a regény következő részletét. Addig is jó pihenést a nyár hátralevő részére.