Mindenek előtt némi háttér, hogy világos legyen, miket vettem figyelembe az ötödik fejezet megírásánál. Egyébként az előző bejegyzésben leírt jelentés is ebből a részből származik. Először is tettem egy új jelölőt a Vörösmarty utca 34-hez a honlapon lévő térképre. Ebben az épületben volt többek között az ÁVH I/2-es osztálya, melynek feladata a belső reakció elleni harc volt. Ma egyébként itt a készenléti rendőrség teljesít szolgálatot. Egyébként az egyes osztályok elhelyezkedéséről Tabajdi Gábor tanulmányában találtok részleteket. Az ötödik, és ezen kívül még jó néhány fejezet ebben az épületben játszódik.
A regény 1950 február-márciusában játszódik, és akkor még nem működött semmiféle belső ellenőrzés. Erre a feladatra “szakosodott” csoport csak 1951-ben alakult (lásd Cserényi-Zsitnyányi Ildikó cikkét). A cselekmény szempontjából viszont szükségem lett volna valami hasonlóra, így a regény vonatkozó részei mind az én fantáziám termékei. Egy teljes osztályt azért nem akartam beleírni, talán zavarná a hozzáértő történészeket, így egyetlen emberre bíztam ezt a feladatot. Tegyük fel, hogy az ő munkája vezet majd a belső ellenőrzés kialakulásához, s így máris hihetőbb a történet.
Az alábbi jelenet tehát Péter Gábor, és az általam kitalált Vértes Dezső között zajlik. És még ez a beszélgetés is illeszkedik a történelmi tényekhez, hiszen 1950-ben történt egy nagy belső tisztogatás a személyi állományban. Tehát:
– Lenne magának egy feladatom, Vértes elvtárs, amit nem bíznék másra.
– Hallgatom – fújt újabb füstfelleget az öreg.
– Elkezdjük a Hatóság kipucolását. Azt akarom, hogy kezdje el átfésülni a személyzeti anyagokat. Írjon össze mindenkit, aki egy kicsit is gyanús. Nekem az is elég, ha valaki Kenderesről származik – nevetett Péter.
Szerette Vértes munkáját, mert nem kérdezett sokat, önállóan és alaposan dolgozott. Képes volt napokat tölteni minden aprósággal, amire más csak legyintett volna. A személyzeti anyag pedig igen terjedelmes volt, de tudta, Vértes az elejétől kezdve minden egyes aktát ki fog nyitni, minden gyanús adatot leellenőriz, és megtalálja azt, amire szüksége van.
– Van valami elképzelése, hol kezdjem el? – vetette fel Vértes.
Hogyan is fogalmazott Rákosi elvtárs?
– Halásszon, Vértes, halásszon! Engem minden érdekel, a kis halaktól az igazán nagy fogásokig. Horthysta múlt, iszákosság, nem kielégítő pártmunka, bármi. Azt akarom, hogy mindenkit találjon meg, akiben ott van a reakció lehetősége. Akiről maga el tudja képzelni, hogy képes valami oknál fogva megingani. No, ezeket gyűjtse össze nekem.
– Mikorra vár eredményt?
Péter úgy érezte, ha azt válaszolná, hogy másnapra, akkor Vértes egy álló éjszaka alatt képes lenne feltúrni az egész irattárat, csak hogy meglegyen, amit kért. És ez nem az a fajta feltétel nélküli, vak engedelmesség volt, amit sok nyomozóban látott, hanem valami belülről fakadó hűség és kötelesség tudat. A megfelelés kényszere nélküli önzetlen munka.
– Amikor összegyűjtött elég adatot, majd jelentkezik. Nem sürgős, dolgozzon csak.
– Parancsára, Péter elvtárs!
– Akkor én nem is zavarnám – állt fel Péter. – Bízom magában – nyújtott kezet a férfinak, majd távozott.
Vértes visszaült a székébe, meggyújtotta a közben kialudt cigarettát, majd az előtte heverő aktára meredt. A lehulló hamut óvatosan odébb söpörte a lapokról, nehogy meggyulladjanak. Kinyújtózott, s közben a plafon felé fújta a füstöt. Úgy tűnt, az elkövetkező hetekben lesz munkája bőven.
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg. Plusz kommentben lehet jelezni, vajon mire utalt Péter Gábor Kenderes kapcsán.