Ahogy minden évben, idén sem marad el a nyári szünet, ami kicsit az is jelenti, hogy ritkábban jelentkezem itt az oldalon. Ez persze nem jelenti azt, hogy a háttérben nem halad előre a Vadászat megjelenése, bár én már sok mindent nem tudok hozzátenni. Elkészült az ún. borítóanyag, avagy az a dokumentum, ami alapján a tervező […]
Tag: Vadászat
Kritizálható-e egy kolléga?
Ha valaki követi az olvasmányaimat a molyon, az tudja, hogy odafigyelek a kortárs krimiszerzők munkájára. Kíváncsi vagyok, ki, mit ír, és persze erről megvan a saját véleményem. Persze van az mondás, hogy a vélemény olyan mint a s.g.ly.k, mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra. De ami ennél is fontosabb, van a vélemény és […]
Legjobb
Sosem gondolkodtam azon, melyik a legjobb regényem. Van-e egyáltalán ilyen. Ahogy a szülőnek a gyerekei, úgy a szerzőnek is minden könyve egyformán fontos. Persze, egy tetemes életmű esetén azért nem így van, Agatha Christie is gyűlölte A titokzatos kék vonat regényét, ahogy King sem elégedett minden munkájával, de az én eddigi három könyves életművemet nem […]
Tervek 2024-re
Ahogy ígértem, az év utolsó napján megosztom veletek, hogy mi várható, vagy legalább is mik a terveim a jövőre nézve. Szeptember végén kezdtem neki az írásnak, úgy igazán, előtte mondjuk úgy, inkább csak terveztem, ötleteltem, mondván, nem feltétlenül szeretnék új regényt 2024-ben. Aztán változtak a dolgok. A kéziratot Vadászat munkacímre kereszteltem, és ha a kiadó […]
Nagybetűs Író
Amikor szétnézek a közösségi médiában, a Facebook gyakran feldobja a nekem ajánlott Nagybetűs Írók oldalait. Ez a homéroszi jelző nem feltétlenül a munkásságra utal, hanem arra, hogy látszólag semmi dolguk nincs, mint írni. Persze, ez egy kicsit irigység is a részemről. Ugyanakkor valljuk be őszintén, ez így sokkal könnyebb az írás szempontjából. Látszólag a fent […]