Tag: újév

Tervek 2024-re

Ahogy ígértem, az év utolsó napján megosztom veletek, hogy mi várható, vagy legalább is mik a terveim a jövőre nézve. Szeptember végén kezdtem neki az írásnak, úgy igazán, előtte mondjuk úgy, inkább csak terveztem, ötleteltem, mondván, nem feltétlenül szeretnék új regényt 2024-ben. Aztán változtak a dolgok. A kéziratot Vadászat munkacímre kereszteltem, és ha a kiadó […]

Share

Boldogabbat

“Hogy nyújtsak néked vigaszt,Ha nincs vigasz, amely igaz.” Ezt Faludy György írta 1980-ban. Az év utolsó napján talán illene valami bölcset, pozitívat írni, de sajnos nem nagyon tudok. Persze van olyan nézet, hogy az író azzal foglalkozzon, ami a dolga: írjon regényt, verset, ami aztán remélhetőleg szórakoztatja és elgondolkodtatja az olvasókat. Ennek ellenére a szerzők […]

Share

Újév

Az ünnepeket (természetesen) azzal töltöttem, hogy átolvastam a kéziratot, és kijavítottam benne minden hibát, amit találtam. Kihúztam mondatokat, máshol betoldottam egy-két új bekezdést, így egy nappal az év utolsó napja előtt most már tényleg befejeztem a kéziratot. Persze a szöveg még így sem teljes, hiszen januárig még az általam felkért szakértők is átolvassák, és az […]

Share

Újév

Idén úgy alakult, hogy Karácsony is, és az év utolsó napja is pont vasárnapra esik, amikor egyébként ezeket a bejegyzéseket írom. Nyilván ilyenkor nem sok minden történik, én sem foglalkozom a regénnyel, meg a kiadással járó bonyodalmakkal. Egy dolgot tettem: nekiálltam Müller Rolf Péter Gáborról szóló regényének, és a harmadán túljutva annyit elmondhatok, hogy szerintem […]

Share