Címke: Michnay Gyula

Kétharmad – mi történt eddig

Mivel négy előolvasóból már ketten kifejtették a véleményüket a szöveggel kapcsolatban, és nem vétózták meg a cselekményt, azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel leírhatom, hogy elkészültem a 3. regény kétharmadával. A szöveget júniusban kezdtem el írni, igaz, nyáron félretettem, és csak augusztus végén láttam újra neki. November végére megírtam 12 fejezet plusz egy bevezetőt, a kézirat 138 […]

Share

Sztahanovista

Sajnos a várva-várt anyagokat azóta sem kaptam meg, és kicsit úgy érzem, már nem is fogom. Persze írhatnék még leveleket, hívogathatnám az „illetékes elvtársat”, de kicsit belefáradtam ebbe. Az első levelet a témával kapcsolatban április 6-án küldtem el. Ha eddig nem érezte, hogy tényleg szükségem van a segítségére, mert ez fontos, akkor ezek után tényleg […]

Share

Szökés Recskről

Húsvét előtt nem erről akartam írni, de valahogy így alakult. Ma sikerült megnéznem a Jules szökése című dokumetumfilmet, ami Recskről, illetve Michnay Gyula szökéséről szól. Egy kicsit csalódott voltam, mert sok újdonsággal nem szolgált a film, de ez lehet pusztán azért van, mert tényleg elég sokat olvastam a témáról. Lehet, az átlagos tv-néző számára (ha […]

Share

Nyár végi levél

Az XY kiadónál dolgozó kolléga már biztos agyérgörcsöt kap, amikor meglátja, hogy tőlem kapott levelet. Merthogy ismét eltelt 5 hét a legutóbbi levélváltás óta, ami ugye azzal záródott, hogy az ügyvezetőjük olvassa a kéziratot. Azt hiszem igyekeztem mindent beleírni, azaz hogy: 1) elnézést az újbóli zaklatásért, meg 2) azért van bennem „némi” izgatottság, és 3) […]

Share