Ha minden igaz, akkor pontosan ennyi idő van hátra a megjelenésig. Persze lehet némi csúszás, de a hozzám eljutott információk szerint már tényleg csak ennyit kell várni. És ha még nem tetted volna meg, akkor itt tudod előrendelni. Tulajdonképpen magam is nehezen hiszem el, hogy ilyen rövid idő alatt eljutottam idáig. Ha rendszeresen olvastátok a […]
Tag: honlap
Évfordulók
Ahogy az lenni szokott, egészen másról akartam írni a mai napon…aztán a Facebook feldobott egy évfordulós eseményt, ami megváltoztatta a terveket. Szóval napra pontosan egy éve fejeztem be a regény kéziratát. Ami szép-szép, de ebből látszik, hogy megírni sokkal könnyebb egy regényt, mint kiadni. És ha már évfordulók, ez a honlap, illetve a blog is […]
Minden a régi kerékvágásban
Nos, akik a facebookon követik a blogot, az elmúlt két vasárnap azt olvashatták, hogy némi technikai zavarok elhárítása folyik, de jelentem, ezek többé-kevésbé megoldódtak. Szóval a honlap virtuálisan új helyre költözött, de ez az olvasók számára nem annyira látványos. Minden funkció működik, talán a térképen van még mit hegeszteni, de erre is pontot teszünk hamarosan. […]
Novella írás
Elnézést kérek, hogy még ezen a héten is kicsit hanyagolom a regény és az ÁVH témáját. Mindezt csak azért írom, mert akik követik az oldalt, feltételezem ez érdekli őket. A múlt héten írtam néhány íróról, akik hatással voltak rám, mindenféle témáról, illetve arról, hogy akarok írni egy novellát, ami igencsak elüt a regényemtől. Végül két […]
Egy év
Holnap lesz egy éve, hogy elindult a regény honlapja. Szokoli Kati nélkül ez nem ment volna. 🙂 Köszönöm. Kezdetben azt tűztem ki célul, hogy minden héten írok legalább egy bejegyzést a blogba. Nyáron kicsit ellazsáltam a dolgot, de ennek ellenére ez az 50. bejegyzés lesz. 🙂 Az oldal indulásakor még sehol sem tartottam, s most […]