Tag: borító

Egy kis szünet

Jelenleg a 13. fejezeten dolgozom, és mivel 18-at terveztem, nyugodtan mondhatom, hogy jól haladok. Az aktuális fejezetnek is közel 60%-a készen van, mégis, az elmúlt 4 napban szinte egy sort sem írtam. Ennek persze az is az oka, hogy kicsit sűrű volt a hét, mindenféle más program kapcsán, ugyanakkor augusztus óta most érzem először, hogy […]

Share

Végleges(?) borító

Nos, miután nagy örömmel megosztottam csütörtökön a borító tervet, azóta kicsit javítottunk rajta. Illetve egész pontosan eredetileg is ilyen volt. Elég hosszú történet. A lényeg, hogy amit a fotós csinált, azon a kiadó változtatott, ezt a fotós szóvá tette, így végül ő csinálta a tipográfiát. Igazából csak a képen látható nyomozó pont középen van, illetve […]

Share

Semmi dolgom

Hosszú évek után most tényleg semmi dolgom nincs az elkövetkező hetekben. Legalább is a kiadó szerint, akik csinálnak borítótervet, meg tördelik, szerkesztik a kéziratot. Elküldtem a terveimet a borítóval kapcsolatosan, figyelembe véve mindazon javaslatokat is, amit küldtetek. Látszólag tehát minden simán halad a maga útján. Mégis. A nemrég lezajlott Könyvfesztiválra a kiadó megjelentetett egy kötetet, […]

Share