Címke: Balatonaliga

Nyaralás – Pártüdülő

Ezeket a sorokat már a Balaton partjáról írom, és így igazán aktuális ez rövid beszámoló a múlt héten tett aligai látogatásomról. Először is, miért olyan fontos ez. Természetesen a helyszíneket most is igyekszem felkeresni, ez pedig még közel is volt, de a lényeg mégis csak az, hogy az első fejezet részben itt játszódik. A Pártüdülőnek […]

Share

Egy hét

Ha jó tempóban tudok dolgozni, akkor általában ennyi idő alatt készül el egy fejezet. Ebből azt is ki lehet számolni, hogy 18 fejezet esetében is több, mint négy hónap munkával jár megírni az első, nyers verziója a szövegnek. A bevezető után nekifogtam az első fejezetnek, ami viszont már több, mint két hete készül. Leginkább azért, […]

Share