4. fejezet, és sok minden más

Ahogy ígértem, a 4. fejezetből közzéteszek egy rövid részletet, de előtte pár aktualitás.

Első januári bejegyzésemet úgy kezdtem, hogy nem szeretném elsietni a regény utolsó felének megírását, és havonta két fejezetet tervezek megírni. Ehhez képest már hárommal végeztem, s pont ugyanennyi van hátra. Valószínűleg azért is haladok ilyen jól, mert az utolsó oldalakon nagyon felpörögnek az események, és ezt könnyen lehet megírni. Másrészt azt is szeretném, ha a felkért “bírálók” mielőbb elolvasnák, és véleményezzék a szöveget. Ezzel kapcsolatban egy apróság. Anna az első fejezet óta szorgalmasan írja megjegyzéseit a fejezetekhez. A 15. után az egyik cselekményszál részben lezárul, és annak adott hangot, hogy nem nagyon látja, merre fog kifutni a cselekmény, ami jó. Ugyanis jelenleg ő testesíti meg a naiv olvasót, és úgy tűnik több minden nem fordul meg a fejében, azaz nem jut eszébe az a megoldás, amit én kitaláltam. Sőt, a legtöbb visszajelzése (szereplőkhöz való viszonyulás, jellemváltozások) többé-kevésbé megfelel annak, amit elterveztem. Tehát elégedett vagyok.

Egy másik érdekesség a korábban megosztott 3. fejezet kapcsán, ami egy ÁVH-s tiszt és egy pszichológus közti terápiáról szól. Amikor utánajártam a kor pszichológiájának, több név is bekerült a jegyzetek közé. Egyike volt ezeknek Mérei Ferenc, akiről itt lehet bővebben olvasni. Amikor bementem a levéltárba, és előadtam az ötletemet, hogy érdekelnek olyan akták, melyek valahogyan kapcsolódnak a pszichológiához, az első, amit megkaptam, az Méreié volt. Ez végül annyiban lett hasznos, hogy sikerült a fiktív karaktereket rajta keresztül bekapcsolni a regénybe. Azaz az általam teremtett Strebl Miklós pszichológushoz Mérein keresztül jut el az ÁVH, így reményeim szerint a valóság és a fikció megfelelően fog keveredni.

És végül. Múlt héten írtam egy cukrászdáról az Andrássy (Sztálin) úton, mely ma már nem látható, de a regényben igen fontos szerepe lesz. Két férfi beszélget az egyik hátsó asztalnál jelenről, jövőről, és a múltról. Felidézik egy múltbéli beszélgetésüket is. Ezt olvashatjátok el most.

 

“Aztán Zánkay összeszedte minden bátorságát, és előadta a fejében megfogant tervet.

Dolnics először csak nevetett.

– Te meg vagy őrülve? Biztos, hogy elment a maradék józan eszed!

Zánkay megpróbált érvelni, de látta, hogy ötlete annyira felkavaró volt, hogy egy darabig nem is hozta újra szóba. Reggelinél némán ültek az asztalnál, mikor Dolnics végül megtörte a hallgatást.

– És mégis hogy képzeled? Még ha…még ha lenne is értelme annak, amit mondasz, ezt lehetetlen véghezvinni! Ez képtelenség!

– Először is nem tudhatjuk, hogy lehetetlen. Egyszerűen soha, senki nem próbálta meg.

– Vagy megpróbálták, és azok már rég halottak! És mi lesz az Államvédelmi Hatósággal?

– Majd megoldjuk valahogy. Nézd, nem azt mondtam, hogy egyszerű lesz, de egyáltalán nem biztos, hogy a terv lehetetlen. Szerintem, ez az egyetlen megoldás, hogy változtassunk a dolgok menetén. Ha nem veled, akkor másokkal. Teljesen megértem, ha nem akarsz kockáztatni. Ugyanakkor mindazok alapján, ami veled, illetve veletek történt, azt gondolom, itt lenne az ideje, hogy törlessz valamit abból a sok csalódottságból, ami az utóbbi években ért. Itt van végre egy lehetőség, hogy mi magunk tegyünk valamit, és ne csak várjuk, hogy egyszer majd minden jobb lesz.

– De mégis, hogy gondoltad ezt az egészet? – kérdezte kissé békülékenyebb hangnemben Dolnics.

– Nem tudom, de most már ketten vagyunk, hogy kitaláljuk. Az idő pedig nem sürget.”

Hogy kicsoda Zánkay és Dolnics, arról legközelebb.

 

Share

1 comment on 4. fejezet, és sok minden más

  1. Pingback: Egy év

Comments are closed.