Amikor megjelent az első regényem, emlékszem, vettem egy üveg pezsgőt, hogy ünnepeljek. Amikor a második jelent meg, akkor egy üveg whiskyt. Most pedig eszembe jutott, hogy a harmadik kötet megjelenése alkalmából semmivel nem leptem meg magam. Ugyanakkor amiről írni fogok, az nem éppen vidám, épp ezért lehet, meglephetném magam valamivel, csak épp búfelejtő gyanánt.
Mielőtt belevágnék, még egy történet a múlt hétről, ami ide kapcsolódik. Amikor találkoztunk N. Nagy Zoltánnal, akkor sok minden szóba került. Többek között elmesélte azt is, hogy elment egy nagyon népszerű írónő vidéki dedikálására, és megdöbbenve tapasztalta, hogy nem volt ott senki. Pedig az illető hölgy tényleg népszerű, olyan kiadónál van, aminek valóban nagy a tömegbázisa, a könyvek felkerülnek a Bookline toplistára is…és aztán volt ez a rendezvény, amire aztán szinte senki nem ment el. Hogy miért is meséltem ezt el?
Valami hasonlót éltem meg a szombati Margó Fesztiválon. Pedig az esemény kétség kívül meg lett hirdetve mindenhol, a kiadó, a levéltár, és az én oldalaimon is. Jelezték is az emberek az érdeklődést…és aztán ott álltunk a beszélgetés előtt 1-2 perccel, a teremben pedig alig volt valaki. Az oldalaimon tapasztalt visszajelzések alapján azért egy kicsit nagyobb érdeklődésre számítottam, így nehéz volt leplezni a csalódottságot. Persze, lehet azt mondani, hogy későn volt, de ha engem érdekel egy könyv/szerző, akkor kb. mindegy, mikor van az adott beszélgetés. Azt is lehetne mondani, hogy a párhuzamos programok több embert vonzottak, de aki eldönti, hogy Dezső Andrást akarja hallgatni, ők célzottan oda mennek, és nem tipródnak azon, hogy inkább egy ÁVH-s témát válasszanak, vagy egy metál dalokról szóló kötet bemutatóját, vagy az említett Dezső András kötetet. Épp ezért valójában elképzelésem sincs, miért nem jöttek el ilyen kevesen. Sőt, azt sem lehet mondani, hogy az olvasók nem akarnak ilyen személyes találkozókat, hiszen a Margó azért népszerű, sőt, maga a mainstream.
Így meglehetősen komor a hangulatom az esemény után, nagyjából hasonló, mint az őszi Könyvfesztiválos “dedikálást” követően. Próbálom kitalálni az okát, hogy lehetne szélesebb körben megjelenni. A Margós beszélgetésben is elhangzott, hogy mennyire egyedi, amit csinálok, milyen üdítő színfolt, és persze mennyire hiteles, és ez mind nagyon jól esik. Épp ezért gondoltam, hogy van esély betörni a könyvpiacra, a köztudatba sok olyan szerző mellé, akik írásai talán kevésbé jók, de ettől még megvan a népszerűség, mert valahogy eladhatóak.
Tudom, ez nem túl rózsás, de talán egyszer jobb lesz. Annak kell örülnöm, hogy tegnap megjelent egy kritika az egyik könyves blog oldalán…de erről majd holnap. 🙂
