Hamarosan, terveim szerint ezen a héten megosztom veletek a harmadik regény borítóját, és a fülszöveget is, amiből talán kiderül, miről is szól majd az új regény. A jó hír ellenére azért nem vagyok maradéktalanul boldog.
A hétvégén zajlott le a Holtszezon Krimifesztivál, ahol sok érdekes téma felmerült, többek között a történelmi krimi, valamint a Kondor-jelenség is, értelem szerűen Kondor Vilmos munkásságáról volt szó. Sajnos, én ebből kimaradtam, ami azért jelzi, hogy írói munkásságom 1) valószínűleg a krimi peremén van, bár a történelmi vonatkozásban azt hiszem rajtam kívül nincsenek hasonló jellegű könyvek, vagy 2) és ez szerintem közelebb áll a valósághoz: hiába a jó olvasói vélemények, és a pozitív kritikák, amennyiben nem kerül valaki a felszínre, nem jut valahogy médiajelenléthez, akkor továbbra is megmarad amolyan underground írónak, akit a saját olvasói tartanak el. Ahogy mondtam, ez nem von le az írások értékéből, de ettől még egy kicsit zavaró, hiszen az írók mindig is az “áttörés pillanatát” várják, ami úgy látszik, még nem jött el. Talán majd a harmadik regény. Mindez persze azt jelenti, hogy be kell fektetni egy csomó pénzt és energiát, hogy legyen esetleg egy interjú, vagy egy olyan felületen megjelent kritika, ami szélesebb közegekhez eljut. Nem akartam ennyire rosszkedvű bejegyzést írni, de így alakult. Tulajdonképpen 2014-ben kezdtem el jegyzeteket készíteni a Csengőfrászhoz, most jelenik meg a harmadik kötet, így azért lehet egy kis elvárásom a “szakma” irányában.
De félre a komor gondolatokkal. Ha minden jól alakul, akkor április végén lehet majd kézbe fogni az új regényt, és én mindent megteszek, hogy legyen egy dedikálással összekötött könyvbemutató, ami valószínűleg Budapesten lesz, de ha úgy alakul, és van igény, akkor szívesen utazom majd bárhova. És ennyiben akkor egy kis kedvcsinálót is írok az új regényhez: míg a Csengőfrász Budapesten játszódott, a Szibériai csapdában már egy kicsit kitágult a világ, ezért is került a cselekmény Piliscsabára, a harmadik könyvben még több helyszínre viszem el az olvasókat. Persze Budapestnek központi szerepe lesz, de fontos szerep jut számos vidéki laktanyának is, például Nyíregyházán, vagy Tabon, és néhány szegedi helyszínre is eljutunk, de hogy itt pontosan mi történik majd, arra még egy kicsit várni kell. 😉