Ahogy a facebook oldalamon láttátok, nemrég Pécsett jártam az Alexandra kiadónál, és egyeztettük az új regény megjelenését. A szerkesztés azóta már elkezdődött, így ha minden jól halad, akkor április végén jelenik meg a harmadik, A szabadáság hadművelet névre keresztelt regényem. Ez az is jelenti, hogy kicsit több lesz a tartalom az oldalon. Kivételesen volt ötletem a borítóra nézve is, majd meglátjuk, mi lesz belőle, ugyanakkor meglehetősen szigorú instrukciókat adtam a fülszöveggel kapcsolatban, ugyanis nem szeretném, hogy az indokolatlanul is sokat áruljon el a cselekményről, illetve annak egy bizonyos fordulatáról.
Ezen kívül természetesen folytatom a tervezést egy potenciális negyedik regénnyel kapcsolatban, amit, ahogy arról szintén írtam, egyelőre Vadászat munkacímen tartok számon. Végezetül, ha valaki megnézte a Csengőfrász túrás videót, abból kiderült, hogy az Akadémia utcai pártszékház most egy menő szálloda. Csütörtökön elvileg oda megyek, és megnézem, van-e bármi, ami megmaradt az eredeti helyszínekből, szóval nagyon kíváncsi vagyok. 🙂