Akik velem együtt olvassák a készülő kéziratot, valószínűleg már tűkön ülnek, ugyanis elég rég küldtem nekik új anyagot. Ráadásul tényleg a legfeszültebb jelenetnél sikerült befejezni az előző fejezetet, és amit most írok, nos hát erre lett kihegyezve az egész cselekmény. Tényleg az első perctől az utolsóig pörögni fog a 17. fejezet, már ha lenne időm megírni, ugyanis mindjárt este 10 óra, és most keveredtem haza. Minden jel arra mutat, hogy nagyon hamar be kéne fejeznem az írást, mert hamarosan elborít minden egyéb.
Hétfőnként egy tanfolyamra járok, ahol este 9 körül végzek, ráadásul ez jó néhány plusz feladattal is jár majd. Ha elindulnak a zenekari próbáim, akkor lőttek a csütörtök estének, és ha februártól elkezdődik a tavaszi félév, akkor már a kedd este nem alkalmas írásra. Szóval egyre fogy a szabadidőm. Persze jól állok, de láthatjátok, hogy én azért nm vagyok “főállású” író, van egy csomó más dolog is az életben. És akkor a privát életemről még nem is beszéltem. Ezen kívül a notebookom is haldoklik, vagy fél óra, mire életet lehelek bele, ami valószínűleg egy újabb jel, hogy 1) fejezzem be az írást, 2) le kéne cserélni a gépet.
Épp ezért muszáj lesz belehúznom, bár ma este már szinte biztos, hogy egy sort sem teszek hozzá a kézirathoz. Nincs sok hátra, de azt is meg kell írni. Utána már könnyebb a helyzet, “csak” újra kell olvasni a szöveget.
Egy jó hírrel is tudok szolgálni. Megkerestek a kecskeméti könyvtárból, és elhívtak egy beszélgetésre, amolyan író-olvasó találkozóra, így egy márciusi délután lehet majd velem találkozni ott, mesélek az írásról, dedikálok könyveket, meg amire van igény. 🙂 Erről majd később osztom meg a részleteket. Elvileg készül utána egy podcast is, ami a könyvtár honlapján lesz elérhető.
Hát, azt hiszem ez minden. Évi, Ági, Zoli, Attila…kis türelem, hamarosan érkezik a folytatás.