Az elmúlt héten egy sort sem írtam, de az év utolsó két hetét amúgy is a pihenésnek szoktam szentelni, no meg az olvasásnak. A Moly-on mindig bejelölöm az olvasmányaimat (ott is követhettek), ebből válogatok most. Ez alapján 48 könyvet olvastam el, ami több, mint 18 000 oldal. Ebből három képregény, de elolvastam az Azilum magazin idei számait is, ami elsősorban lovecrafti írásokat közöl 160 oldalon, kéthasábos szövegezéssel, így közel könyvnyi terjedelműek, ezért ez ellensúlyozza a három képregényes formátum rövidségét. Az alábbi lista természetesen szubjektív, elvégre nem az idei könyvekről van szó, csupán az én olvasmányaimról.

Januárban az egyik legjobb könyv egy tudományos-ismeretterjesztő kötet volt, egész pontosan James Fallon: A pszichopátia belülről című írása. A téma később többször is visszaköszönt más regényekben, de engem teljesen lekötött Fallon beszámolója, és sokkal többet tudtam meg erről a mentális zavarról.

Júniusban olvastam el a Judas Priest énekesének önéletrajzi regényét. Rob Halford: Vallomás-a nem csak a zenekar rajongóinak ad betekintést, de a társadalmi érzékenyítés tekintetében is fontos kötet, köztudomású ugyanis, hogy Halford homoszexuális, és erről (néha talán túlságosan is) részletesen ír, de megosztja az összes frusztrációját, amit ezzel kapcsolatban megélt.

Szeptember végén került sor Stephen King: Az írásról című kötetére, ami szerintem sokat segít mindenkinek, aki írásra adja a fejét. Erről talán nem érdemes hosszasan írni. Sajnos King egy másik könyve szerepel a legnagyobb csalódásaim listáján is, de erről majd a végén.

Nehezen indult a barátságom a skandináv krimivel, de október végére már elég jó viszonyba kerültünk. Bár azt mondják, A hóember jelenti a sorozat csúcsát, számomra Jo Nesbo: Leopárd című kötete sokkal többet adott, jobb volt a szerkezete, nem úgy épült fel, hogy tíz oldalanként kiderült valakiről, hogy ő a gyilkos, holott nem, szóval a végéig izgalmas volt, újból előkerül a pszichopátia, és kíváncsian várom a folytatást.

A listára két képregény is felkerült. Először is a Dan Lockwood által szerkesztett Lovecraft antológia első kötete. H. P. Lovecraft az egyik kedvenc íróm, írásainak korábbi feldolgozásai általában nem voltak sikeres, de ez a kötet minden tekintetben zseniális, visszaadja az eredeti történeteket, amik kb. a legjobbak, másrészt vizuálisan is sokat ad történetekhez.

Decemberre maradt Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd képregényes adaptációja Albert Monteys és Ryan North alkotóktól. Vonnegut egy másik kedvenc szerzőm, ugyanakkor a könyv nem könnyen befogadható és értelmezhető mű. Ennek ellenére a rajzos feldolgozás szerintem tökéletesre sikerült, ezzel igencsak méltó kötettel zárom az évet.

Sajnos volt néhány könyv, amik messze alulmaradtak a várakozásaimnak, ezért álljon itt egy “csalódás lista”. Nem mondom, hogy ezek rossz könyvek, de nekem nem nyerték el a tetszésemet. Tehát: Ernest Cline – Ready player two, Stephen King – Nem jön szememre álom, Jasper DeWitt – A beteg, Blake Crouch – Véres arany, Karen Dionne – A bűnös nővér.

Remélhetőleg 2022-ben is remek könyvek elé nézek majd.