Újratervezés

Elnézést, hogy nem írtam egy ideje, de kicsit zsúfoltan teltek a napjaim. Először is sajnos az a rossz hírem, hogy nem leszek kint a jövő héten kezdődő Ünnepi Könyvhéten. Avagy valószínűleg kisétálok majd megnézni a kínálatot, így aki szemfüles, az találkozhat majd velem, de nem lesz semmilyen szervezett program, vagy dedikálás. A jó hír viszont az, hogy október elején talán lesz ilyen, erről egyelőre nem akarok többet mondani, a részleteket időben közzé teszem majd.

Sajnos a nyári tervek igencsak nagyratörőek voltak, és ezekből csak egy keveset tudtam megvalósítani. Az új regényhez egy sort sem írtam, de átrágtam magam a Csengőfrász kéziratán, amit most egy barátomra bíztam, aki már a Szibériai csapda írásakor is ellátott ötletekkel. Ezután készül tehát el a kézirat 2.0-ás változata, amit majd elküldök a kiadóba, és remélhetőleg jövőre megjelenik az új kiadás.

Ilyen hosszú kihagyás után persze nehéz lesz újra felvenni a Földalatti Fővezérség fonalát, de majd erőt veszek magamon, mert én is örülnék neki, ha a jövő nyári könyves rendezvényre esetleg megjelenhetne az Alexandra égisze alatt.

Addig is kövessétek a blogot, hamarosan igyekszem törleszteni további adósságaimat is, már amit a beígért posztok és témák kapcsán megígértem.

Share