ProKontra

Mivel az időm meglehetősen véges volt a múlt héten, ezért meg sem próbáltam írni, viszont nekiálltam újraolvasni a Csengőfrász kéziratát. A cselekményen nem akarok változtatni, és nem is valószínű, hogy új fejezetet illesztenék a történetbe, viszont igyekszem korrigálni azokat a kissé sablonosan megfogalmazott mondatokat, amiket még 2015-ben írtam le először. Még belegondolni is furcsa, milyen régen volt. A legtöbb esetben inkább húzok a szövegből, így sok felesleges mondatot eltávolítok, és csak néha-néha írok új bekezdéseket. Emellett sajnos azt kell mondjam, idén nem fog megjelenni a második kiadás, de jövőre igen, és ez még mindig egy korábbi időpont, mint hogy lejárna a szerződésem.

Másrészt tegnap meglátogattam Zsófit, a ProKontra blog (és facebook oldal) szerzőjét, aki nem messze lakik Balatonlellétől, ahol nyaralok. A könyvek mellett sok mindenről beszélgettünk, leginkább a közösségi médiában való megjelenésről, és hát a végkövetkeztetés az volt, hogy ha egy kicsit is szeretnék a felszínen maradni ezen a felületen, akkor bizony gyakrabban kéne megosztani valami tartalmat. És itt jutottunk el a történetben rejlő 22-es csapdájához, én ugyanis mindig idegenkedtem a “felesleges” posztolgatástól. Azt gondoltam, hogy kevés bejegyzés legyen, de annak legyen valódi tartalma. Lefotózni a Balaton-partot, csak azért, mert itt vagyok…hát az nem az én világom. Vagy kitenni egy képet egy pohár fröccsről, amit este elfogyasztok. Számomra ez felesleges, de a Facebook algoritmusa máshogy működik. Ha nincs tartalom, akkor az oldal kiszelektálódik a követők hírfolyamából, és már “rendes” bejegyzéseket sem fogják látni. Szóval elég nagy dilemma, de majd megpróbálok keresni valami aranyközéputat.

Végezetül, Zsófinak amúgy nagyon tetszett a Szibériai csapda, erről is esett szó, és majd gondolom lesz róla kritika, meg színes-szagos, fotós értékelés, ami ugye távol áll tőlem. Szóval nagyon jól sikerül a találkozó. Sajnos a héten megint temérdek tennivalóm lesz, ami az írás rovására fog menni, de talán az augusztus jobb lesz ebből a szempontból.

Share