Ez az a kérdés, amit a legtöbb riporter és ismerős, vagy épp ismeretlen feltesz. Mégis, hogy jut eszébe egy alapvetően biológiával és növényekkel foglalkozó embernek, hogy az ÁVH-ról írjon regényt? Ha utánanéztek a neten, akkor megtaláljátok, de most mégis újra el kell mesélnem. Legalább is az egyik felét.

Nem tudom pontosan, mikor jelent meg Hobo Faludy György verseit feldolgozó albuma, és mikor került a kezembe Faludy Pokolbéli víg napjaim című kötete. Igaz nincs is jelentősége, mert ennyi év távlatából már összemosódnak az emlékek. Minden esetre mindkettő igencsak meghatározó volt az életemben. Annak idején a Gödörben még voltak rendszeresen Hobo estek, ahova én is jártam, és amikor Faludy átlépett egy másik örökkévalóságba, akkor is elmentem, mert fontos volt. Hobo révén ismertem meg Faludy költészetét, a börtönverseket, melyeket az ÁVO pincéjében , vagy épp Recsken írt fejben. Mert papír nem volt, és a rabok kollektív emlékezete révén maradtak fenn a versek. Ekkor már egyre jobban érdekelt Recsk és a politikai rendőrség, a többi pedig, ahogy mondani szokták, történelem.

Mikor eljött a megjelenés első évfordulója, számot vetettem mindennel, és úgy éreztem, tartozom mindazoknak, akik inspiráltak a könyvírásban. Így felvettem a kapcsolatot Hobo-val, mert ha azt mondom, hogy nélküle nem lett volna regény, az talán túlzás, de nélküle talán sosem találok rá Faludyra. Hosszas egyeztetés után végül Taliándörögdön, egy a Gulágról szóló beszélgetés után találkoztunk. Számomra öröm és megtiszteltetés volt, és csak reménykedem benne, hogy elnyeri tetszését a könyv.

E mellett azért azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy függetlenül a regénytől, Faludytól és az ÁVH-tól, Hobo életműve egyébként meghatározó az életemben, szövegei gyakran mondják el azt a világról, amit én is gondolok, de ez már egy másik történet.