Interjúk, megjelenések

Nos, majd egy hónapja nem írtam blogbejegyzést, de aki követi a Facebook oldalamat is, az észrevehette, hogy ez az elmúlt hónap nem telt tétlenül. Ezt szeretném most röviden összefoglalni. Talán nem is olyan röviden.

Az első, és talán legfontosabb hír, hogy holnap (május 13.) a Karc FM rádióban lesz velem egy élő beszélgetés 13.00 órától a Karcolat című műsorban. Szóval hallgassátok meg, vajon képes vagyok-e élőben is annyira összeszedett lenni, mint egy szerkesztett interjúban. Amúgy ezt írták az ajánlóban: “Amikor éjszaka a fekete autó megáll az ablak alatt és ajtók csapódnak. Akihez becsöngetnek, pizsamában viszik el, jön a kínvallatás, van hogy évekig nem lehet tudni mi lett vele. Csengőfrász – egy regény, mely az 50-es évek magyarországi politikai rendőrségéről, az ÁVH-ról szól, a Rákosi-korszak sötét és még mindig alig ismert világába repít minket. És egy szerző, aki egyébként az Állatorvostudományi Egyetem tanszékvezetője, kétgyermekes édesapa és metálzenész. A hétfői Karcolat vendége Cserhalmi Dániel. Várja hallgatóit 13 órától, és az ismétlésben 22 órától Petz Margó.

De akkor haladjunk időrendben. Részt vettem a V. Zuglói verspikniken, ahol mindenek előtt nagyon-nagyon hideg volt, és kissé elárvultan ültem néhány könyv társaságában. Végül eladtam pár könyvet, sőt, a Libri standjáról is átjött egy kolléga, hogy dedikáljam a könyveket, amit majd kitesznek az Örs vezér téri boltba. Szóval kis szerencsével még megvehetitek.

Nem sokkal ezután leszerződtem a Just Creative kommunikációs céggel, akik az elkövetkező két hónapban (és a mostaniban) egy kicsit átveszik a könyv népszerűsítését.

Majd jött a Könyvfesztivál. Nos, közel egy évvel a megjelenés után azért nem álltak hosszú, kígyózó sorok a dedikáláson, bár az időjárás most sem volt túl kedvező. Ugyanakkor jól esett, hogy például a Moly-ról eljött valaki, csak ezért, mert olvasta a könyvet. Persze azt is hozzátehetjük, hogy a kígyózó sorok nem jártak volna jól, mert a kiadónál alig van könyv, tehát aki továbbra is szeretne hozzájutni egy példányhoz, annak az online könyves oldalakat ajánlom. A dedikálás után egy kicsit beszélgettünk Balázs Gusztávval, aki egyetemünk Univet újságjának a szerkesztője, és fel is vettünk egy fél interjút a telefonjára, amit majd valamikor folytatunk.

Dobos Emese az irodámban keresett fel, és elkészült talán az eddigi legjobb interjúm a Marie Claire online kiadása számára, igaz, a könyvajánló a nyomtatott számba is bekerült. A magam részéről nagyon élveztem az interjút, de azt hiszem ez kölcsönös volt, mert Emese tényleg nagyon lelkesedett a könyvem iránt. Sőt, azt is elmesélte, hogy odaadta egy ismerősének is, aki egy nap alatt elolvasta, ami azért jót jelent. Az interjúból én egy dolgot emelnék ki – mert a többit megtaláljátok a Facebook oldalamon -, hogy a sok pozitív visszajelzés egyértelmű nyomásként nehezedik majd rám, hogy legalább ilyen jó folytatást írjak a Csengőfrász után. Erre nézve a kiadó is ösztönöz, szerinte már rég készen kéne lennem vele, én azonban azt mondom, az aprólékosság, a befektetett munka meglátszik a regényen, és ezt sokan kiemelik, mint az egyik legfontosabb erőssége a könyvnek, szóval összecsapni nem szeretnék semmit.

A kiadó arról tájékoztatott, hogy a Magyar Narancs is bejelentkezett nála egy recenziós példányért, szóval úgy tűnik, lassú víz partot most. Ezen kívül megjelent még egy sajtóközlemény is, és talán lesz ajánló a Funzine-nál, de ezekről majd időben. Ráadásul mindjárt itt a Könyvhét is, így sok idő nincs az új könyvvel foglalkozni, de azért majd megpróbálom.

Share