A héten két olvasói véleményt is kaptam privátban, melyet most megosztok veletek.

“Elolvastam. A vége fektetési időre esett, és elcsúsztunk, mert persze nem tudtam félretenni addig, amíg legalább a Vértes főbb összefoglalóját el nem olvastam… Köszönöm, egy élmény volt!”

“Kedves Dániel! Ma fejeztem be a regényét, idén ez volt a 13. könyv amit olvastam. Nagyon jó könyv, köszönöm hogy közelebb hozta ezt a korszakot, hogy jobban megismerhettem azokat az időket. Újra hálás tudok lenni a mindennapjaimért..hogy szabadon lélegezhetek. Gratulálok a munkájához. Irodalmilag is élvezetes volt olvasni.”

Természetesen jól eső érzés ilyen olvasói véleményekkel találkozni. Ugyanakkor egy kicsit növekvő tehernek is érzem, hiszen ez azt jelenti, hogy egy második regény nem lehet ennél rosszabb, mert az valahol csalódást okozhat az olvasóknak. Mondhatják, hogy jó volt ez, de hát az előző mégiscsak jobb volt. És hát így vagyunk általában a folytatásokkal. A Csengőfrász pozitívumaként én két dolgot tudnék kiemelni: egyrészt bemutatja az ÁVH működését, másrészt a befejezése a legtöbb olvasó számára eléggé megdöbbentő.

Egy folytatás kapcsán az ÁVH működéséről írni már nem lesz akkora kunszt, de önmagában az olvasót nem fogja lekötni, ha újra az Andrássy 60-ról írok, kínzásról vagy bármi másról, ami a Csengőfrászban szerepel. Épp ezért kell valami másfajta cselekményt gyártani. A héten volt némi időm átgondolni egy új cselekményt, ami némiképp eltér az eredeti elképzeléstől. Avagy minden marad, ami a Katonapolitikai Osztályt és Piliscsabát illeti, csak épp a végkifejlet és a háttér változott, és remélhetőleg így lesz egy hasonló befejezés, mint a Csengőfrász esetében. Majd meglátjuk.