Töri óra

Szerdán a ráckevei Ady Endre gimnáziumba voltam hivatalos Müller Rolffal. Az iskola igazgatója hívott meg minket, hogy Rolf beszéljen az ÁVH-ról, én pedig a regényem kapcsán az ötvenes évekről. Sajnos mindjárt az elején kiderült, hogy a hallgatóság többsége még nem tanulta az adott korszakot a történelemórák során, és amúgy a regényt sem olvasták, bár ez annyira nem lepett meg. Ugyan valamilyen verseny kapcsán korábban kaptak olyan feladatot, hogy készüljenek fel a témában, de ez akkor is más. Rolf előadása után volt pár kérdés, aztán nekem kellett beszélnem. Előző nap azon töprengtem, hogy mit is mondhatnék a gimnazistáknak, hiszen nem az volt a célom, hogy feltétlenül újabb vevőket szerezzek. Inkább hogy megértsék, milyen volt az a kor, ahol a regény játszódik. Szóval elmeséltem, hogy miért fontos szerintem egy ilyen regény, és ezt azzal a példával vezettem fel, hogy nem nagyon szeretünk elolvasni, meg megtanulni olyat, ami kötelező. A walesi bárdok például nagyon hosszú, senki nem szereti bemagolni, de egy magyar metál zenekar feldolgozta, és dalként énekelve az emberek máris egészen könnyen tanulták meg a szöveget. De persze más megzenésített verssel is ez a helyzet. A lényeg, hogy ha más műfajon keresztül közelítünk meg egy témát, talán könnyebb azt megismerni. Nos, aki nem tankönyvekből akar az ÁVH-ról tanulni, nekik pont jó lehet a regényem, ami remélhetőleg olvasmányosan közelíti meg a témát, de van benne elég tényanyag, hogy abból tanulni lehessen. Nyilván nehéz úgy beszélgetni a szerzővel, hogy nem olvastam a regényét, és a témát is kevésbé ismerem. Így volt még néhány kérdés, de ezek inkább a történelmi tényekre fókuszáltak. Szóval gondoltam egyet, felcsaptam a kötetet, és felolvastam belőle egy rövid részletet, melyet most újra közzéteszek itt.

„Kedves Rákosi pajtás!

Fájó szívvel, kisírt szemmel írjuk kishúgommal együtt mind a ketten ezt a levelet. Mert már két hete elmúlt, hogy az édesanyánkat és az édesapánkat elvitték egy autóban. Azóta se enni, se aludni nem tudunk. Nem tudjuk, hol vannak, miért nem jönnek már haza. A bátyáink katonák. Az idősebbek férjhez mentek. Nincs, aki törődjön velünk. Kedves Rákosi pajtás, segítsen rajtunk. Sürgősen! Mink tízen vagyunk testvérek. Édesapánk neve: Gaál József. Édesanyánk leánykori neve: Deés Terézia.

Gaál Margit VI. o. úttörő

Gaál Teréz IV. o. úttörő”

Mikor befejeztem az olvasását, néma csönd lett. Ezután elmondtam, hogy ez a levél nem az én fejemből pattant ki, csak a neveket változtattam meg. Ez egy létező levél, valós személyek küldték annak idején Rákosi Mátyásnak. És a csönd alapján úgy éreztem, egy kicsit megértették, hogy milyen is volt az ötvenes évek világa. Nem azért mentem, hogy talán tízzel több könyv elfogy majd a karácsonyi vásárlás alkalmával, hanem hogy eljuttassak egy üzenetet egy maroknyi gimisnek. Csak remélni tudom, hogy sikerült.

Share