Ahogy az lenni szokott, egészen másról akartam írni a mai napon…aztán a Facebook feldobott egy évfordulós eseményt, ami megváltoztatta a terveket.

Szóval napra pontosan egy éve fejeztem be a regény kéziratát. Ami szép-szép, de ebből látszik, hogy megírni sokkal könnyebb egy regényt, mint kiadni. És ha már évfordulók, ez a honlap, illetve a blog is már két éve üzemel. Egyfelől tehát lehet örülni, másfelől meg nem, mert még mindig nem halad előre a kiadás. És akkor még egy, kevésbé kerek évforduló: majdnem pontosan 5 hónapja küldtem el Barbarának a kéziratot, aki végül elolvasta, de ennél többre nem jutottunk. A múlt héten írtam neki levelet, hogy akkor most mi legyen, mert nem akarom, hogy ez az öt hónap elpocsékolt idő legyen.

A héten meghallgattam egy könyvmarketinges előadást (inkább rövid hanganyagot) is. Eleve nem tetszett a nő stílusa, aki szerénytelenül olyanokat mond, hogy már a második könyve best seller lett, ami persze gondolom igaz, de kérkedni azért nem kéne ezzel. Tehát röviden összefoglalta, mi vezet a könyvkiadáshoz. Írni kell, aztán csinálj weboldalt a könyvnek, vagy magadnak, Facebook oldalt, Instagramot, ott ossz meg tartalmat, építs rajongóbázist. Idáig nem sok újat mondott, és ezen már rég túl vagyok. Aztán az első regényt ki kell adni magánkiadásban, vagy elektronikusan, és ha jó, akkor rákap majd a sajtó, az olvasók, és végül a kiadók. Na, ez az a lépés, amit én nem lépek meg, mert hiszem, hogy önerő nélkül (értsd szerzői kiadás nélkül) is el lehet jutni a kiadásig, ha a kézirat jó. És ebben nyilván hiszek. 🙂