Elnézést kérek, hogy még ezen a héten is kicsit hanyagolom a regény és az ÁVH témáját. Mindezt csak azért írom, mert akik követik az oldalt, feltételezem ez érdekli őket. A múlt héten írtam néhány íróról, akik hatással voltak rám, mindenféle témáról, illetve arról, hogy akarok írni egy novellát, ami igencsak elüt a regényemtől. Végül két éjszaka alatt készült el, és bár szinte az egész történet elég sötét és komor, mégis, reményeim szerint az üzenete pozitív. Ahogy előre jeleztem főként egy állatorvosról szól, és halott állatokról. Nem egy kellemes felütés. Amúgy régebben volt olyan tervem, hogy minden karácsonyra írok valamit, ami persze sosem jött össze, de ez talán tekinthető annak. Épp ezért kicsit elmélyedtem a honlap működésében, és megnéztem, hogy lehet megoszthatóvá tenni, hogy ne kelljen bemásolni a szöveget. Ezek után nincs más tennivalóm, mint karácsonykor feltenni ide a pdf változatot, és hátha okozok ezzel némi örömöt másnak is.
Amúgy most már benne járunk a decemberben, jövő héten elérjük a hónap közepét, amikorra ígéretet kaptam a kézirat elolvasására. Mondjuk azt, kicsit szkeptikus vagyok, de még tévedhetek. Egy pozitív vélemény azért megfelelő karácsonyi ajándék lenne, avagy kellő ösztönzés a jövő évre. Hát, legyen úgy…