Ez a poszt látszólag nem kapcsolódik a regényhez, de valahogy mégis. A cím Földes László ‘Hobo’ legújabb előadásának a címe a Nemzeti Színházban, melynek szombaton volt a bemutatója és tegnap volt szerencsém megnézni.

Az ötvenes években az emberek nem csak az ÁVH-tól féltek. Recskről nem tudtak, de az nyílt titok volt, hogy ha valakit vonatra tettek, akkor azt a Szovjetunióba viszik, ahonnan ritkán tért haza az ember. Mielőtt nekifogtam volna a regénynek, én is elolvastam (részben Hobo ajánlására) Szolzsenyicin Gulágról írt könyvét, illetve Szente Zoltán Magyarok a Gulág szigeteken kötetét. És az előadás, ha nem is tökéletes, de mindenképp fontos, és felhívja a figyelmet a történelem egy kevésbé ismert, de annál sötétebb fejezetére. A darabbal elhangzanak a Gulágot megjárt emberek versei, levelei, és a néző egy kicsit átérezheti a lágerlétet is. Így akit érdekel e korszak, és azt gondolom, hogy az oldal követőit érdekelheti, akkor mindenképp nézzék meg az előadást, mert érdemes.

Ma egy kicsit utánakerestem az elhangzott versek szerzőinek, így végezetül álljon itt egy rövid költemény Karig Sára tollából, ami azt hiszem elég tömören foglalja össze mindazt, ami a lágerlétről elmondható.

Couleur locale

Itt minden szín porosz:
fekete, fehér, piros.
Szénporos,
fekete hóra hull a vér.
Piros a vér, és az éj
hófehér.