Nos, akkor ahogy megígértem, jöjjön egy rövid részlet a 7. fejezet cselekményéből, amiben épp egy letartóztatás kellős közepébe csöppenünk, s amiben, mint általában, az ávéhás nyomozók nem épp az igazságot és a tényeket helyezik előtérbe.

“Eközben a magas, balta arcú nyomozó kiforgatta a párnát és a paplant, majd a ruhásszekrények tartalmát kezdte átvizsgálni. A cipős dobozok között aztán megtalálta, amit keresett, és örömmel vitte ki a konyhába Szabadosnak a pisztolyt. A német Parabellum hangosan koppant az asztalon. Látszott rajta, évek óta nem használták, mindenütt por és kosz borította, a závárzat is kezdett rozsdásodni, és Szabadosnak kétségei voltak, hogy egyáltalán lehet-e tüzelni vele, de mindez nem érintette a fejében összeállt tervet.

– Nocsak, nocsak – nézett fel Forgáchra. – Mire kell magának ez a fegyver?

– Emlék, az ostromról. Teljesen használhatatlan. Mikor véget ért a harc, a környéken találtam, és bár nem jó már semmire, mégis megtartottam – válaszolta a fiú.

– Én pedig azt mondom, ezzel még lehet ám tüzelni. Egy kis olajozás, és máris működik, mintha új volna. Épp ezért kérdezem meg újra, miért van magának szüksége erre a fegyverre? Mi volt a célja vele?

– Ahogy elmondtam – feszengett Forgách –, semmire nem akartam használni. Ez csak…

– Ez a fegyver alkalmas lehet arra, hogy maguk akár fegyveres támadást hajtsanak végre.

– De hát nem működik, nézze meg! – kiáltott fel Forgách, aki képtelen volt felfogni, hogy a vele szemben ülő tiszt elhiszi, amit mond.

– Erről nem nyitok vitát. Elvtársak, folytassák a keresést a másik szobában, és itt a konyhában is. Maguk pedig – szólt az ajtóban állóknak –, jöjjenek csak be. Alá kell írniuk a jegyzőkönyvet – melyet kihúzott az aktatáskából. Rögzítette az adatokat, és a lefoglalt tárgyakhoz felírta a pisztolyt, és a levélköteget.

– Százados elvtárs, nézze csak, mit találtam! – szólt ki társa a kamrából, majd a fémdoboz tartalmát az asztalra szórta. A liszt alatt egy köteg százdolláros bankjegy hevert.

– És ez micsoda? – tette fel a kérdést Szabados, s közben olyan érdeklődés ült ki az arcára, mintha sejtelme sem lett volna a dologról.

– Ez…ez kérem, nem tudom – dadogta Forgách.

– Gondolom nem az ösztöndíjából spórolta, de azt nagyon is el tudom képzelni, hogy esetleg kapott némi amerikai segítséget. Ennyi pénz már elég lehet nem is egy, de akár több fegyver javítására is – tette hozzá gúnyosan.

– De hát ez nem igaz! – fakadt ki Forgách, és egyre ijedtebben nézett a lakótársára.

– Ne nézz rám így, nem én tettem oda! – kiabált az eddig nyugodt Benke. – Nekem ehhez semmi közöm, higgyék el!

– Az majd kiderül – szólt Szabados. – Egyelőre úgy tűnik, igen komoly bűncselekmény elkövetésére készültek.

– Egy rossz pisztollyal? Meg nem létező dollárral, amit a gondnok vagy maguk tettek ide? – próbált kicsit nyugodtabb hangon érvelni Benke. – Ezt maga sem hiszi el, ugye?

– Hitbéli kérdésekkel nem foglalkozom – nézett keményen a fiatalember szemébe Szabados. – Én csak a tényeknek hiszek. Azok pedig az ellenkezőjét mutatják annak, amit mond.”

Ha tetszett, oszd meg nyugodtan. 🙂