Helyszínek az 6. fejezetben

Mindenek előtt szeretném megköszönni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának a segítségét, hogy a múlt heti bejegyzésemet megosztotta, és ezáltal az oldal több emberhez is eljutott. Azt nem mondom, hogy a kedvelők száma gyarapodott volna, de sosem lehet tudni. Apropó, ha valaki tud segíteni a kiadásban, ne fogja vissza magát, és írjon nyugodtan.

fortepan_30263
Haller utca – Telepy utca sarok 1947-ben (forrás: Fortepan)

De térjünk rá a mai bejegyzés fő témájára. A fejezet szinte teljes egészében egy ferencvárosi bérház egy lakásában játszódik. hossza töprengés után végül a Sobieski utcára esett a választásom. Nincs különösebb prózai oka, de mellesleg két baráti házaspár is ebben az utcában lakik. Aztán beleástam magam a helytörténetbe, és a Fortepan segítségével több részletet is beleírtam a regénybe, például a környező boltokat, mint a képen látható angol úri szabóságot is.

A Tisza étterem 1975-ben (forrás: Fortepan/Krantz Károly)
A Tisza étterem 1975-ben (forrás: Fortepan/Krantz Károly)

Sajnos az ötvenes évek elejéből elég kevés fotó maradt fenn a környező utcákról. Az viszont kiderült, hogy a Sobieski utcában állt az egykori Tisza étterem. Itt ma már csak egy foghíj telket találunk. Tény, hogy a fénykép 1975-ben készült, és ma sehogy sem találom meg az étteremmel kapcsolatos weboldalt, így nem állíthatom biztosan, hogy az étterem 1950-ben már üzemelt. Ennek ellenére a regény tervezésekor a jegyzeteim alapján ez úgy tűnt, helytálló adat. Ha mégsem, akkor elnézést érte.

A Fortepanon több képet is találunk a korabeli gangos bérházak belsejéről is, értelem szerűen én is sokat merítettem ezekből a képekből. Persze ezek az épületek ma sem néznek ki másként, leszámítva, hogy a gondnoklakásban már nem figyelik annyira a ki-bejáró lakókat, és jegyzik fel a lakásokba érkező vendégeket.

Végezetül szó esik még egy kis órás boltról, mely a mai napig is megtalálható a Bethlen téren, de mivel ez csak egy flashback epizódja a fejezetnek, ezért majd később írok róla.  Egyébként minden helyszínt megtaláltok a honlap Térkép menüpontja alatt. Persze megint nem működik tökéletesen, de hát ez nem újdonság. 🙂

Share