Kapcsolatok

Nagyapám több mint húsz éve elmondta nekem az Élet Nagy igazságát: kapcsolatok nélkül nehéz boldogulni. Talán általános iskolás voltam, amikor ezt hónapról hónapra elmondta nekem, és teljes mértékben igaza volt. Manapság persze minden sokkal egyszerűbb, van facebook, internet, míg korábban sokkal inkább kellett észben tartani, ki és miben tud segíteni, s ápolni a kapcsolatokat, hogy ne menjenek feledésbe. De ez a bejegyzés nem a bölcselkedésről szól.

Van ugyanis egy reggeli rádióműsor, amit olyan 8 éve hallgatok. Ez egy közéleti-politikai műsor, ami különböző adókon, de évek óta megy. Bár nem szeretek betelefonálni, az elmúlt években több témában is megszólaltam, aztán eljártam beszélgetésekre, írtam emaileket, szóval viszonylag aktív hallgatóvá váltam. Valószínűleg az aktivitás és a műsorvezetővel való hasonló gondolkodás miatt lehetett, hogy van vele valamiféle kapcsolatom, ami nem barátság, de valami több, mint ha egy átlagos betelefonálója lennék a műsornak. Az illető a rádió mellett több könyvet is írt, és elég kiterjedt kapcsolatai vannak e téren is.

Mivel tudta, hogy regényt írok, ezért talán nem lepődött meg rajta, de két hete elküldtem neki a kéziratot, hogy amennyiben a viszonyunk engedi, akkor rá bízom a szöveget, adja oda annak, akinek gondolja. Ha nem, akkor nem. Egyáltalán nem az volt a célom, hogy visszaéljek a bizalmával. Egyszerűen csak én is próbálom felhasználni minden kapcsolatomat, hogy kiadjam a regényt. Követem nagyapám bölcsességét. Nem bíztam abban, hogy ez egy járható út lesz, hisz mint mondtam, a viszonyunk messze áll a barátságtól. Igazából azt gondoltam, hogy elég nagy merészség volt elküldeni a szöveget. Mert mi van, ha az egész egy rakás szemét, és akkor ő kerül kellemetlen helyzetbe. És egyáltalán, ki vagyok én, hogy ilyet kérjek?

Aztán múlt héten betelefonáltam a műsorba, és közölte, hogy most csütörtökön odaadja majd Valakinek. Magam sem hittem el. Szóval most itt egy új lehetőség, amiben lehet reménykedni. Nagyapám pedig biztosan örülne, hogy megfogadtam a tanácsát. Főként, ha ennek segítségével találok majd kiadót.

Share