Nos, miután múlt héten kicsit hátradőlhettem, mert eljutottam a féltávig, úgy éreztem ideje átolvasni az egész szöveget. Amikor egy fejezetet írok, gyakran vissza kell lapozgatni egy-egy részletért, például hogy hívtak egy adott mellékszereplőt, vagy éppen más apróságok. Aztán elolvasom a kész fejezetet, majd megkapják azok az ismerőseim, akiket felkértem előzetes lektorálásra. Ugyanakkor sok minden csak akkor derül ki, ha nem ennyire szaggatottan, hanem folyamatában olvassa az ember a regényt.
Épp ezért nekiálltam az újraolvasásnak, és bár a fő cselekményszálakon nem változtattam, de sok kisebb javítást elvégeztem a szövegen. Elsősorban a párbeszédeket igyekeztem javítani, de az előszót is átfogalmaztam, hiszen az olvasó ezzel találkozik majd először, ezért ennek pontosnak és világosnak kell lennie. Ezzel aztán el is telt majdnem egy hét, az utóbbi napokban pedig sajnos nem volt időm, de legfőképp energiám, hogy írjak.
Hamarosan tehát nekikezdek a tizedik fejezetnek, és innentől már tényleg kevesebb lesz előttem, mint, amennyit már megírtam. 🙂