Re-start

Véget ért a nyár, és ígéretemhez híven, ezentúl igyekszem legalább hetente egyszer jelentkezni a regénnyel kapcsolatban.  Először is nézzük meg, hogy állok most.

indexA regényt május végén kezdtem el írni, egy-két érintett személynek május 30-án küldtem el a Bevezető szövegét. Az ezt követő (bruttó) három hónap alatt (nettóban ez csak valamivel több, mint kettő), megírtam 5 fejezetet, és körülbelül 25 000 szónál,  másként számolva 167 000 leütésnél járok. A tervezett 16-18 fejezetet tekintve eddig kifejezetten jól haladok a terjedelem tekintetében, így még az esetleges szerkesztők ki is húzhatnak majd belőle.

A eddigi szöveget most már többé-kevésbé elolvasta pár ismerősöm, és ez alapján is bizakodó vagyok. Azt gondolnánk, hogy a barátok nem képesek elfogultság nélkül nyilatkozni, mégis, úgy érzem megfelelő embereket választottam e posztra. Egyikük leveléből idéznék: “És a kritikai megjegyzések ellenére, hangsúlyozom, hogy szerintem teljesen olvasható, érdekes szöveget gyártasz, szóval csak így tovább!”

S mivel az első fejezetet már elég sok ember elolvasta, ezért a következő bejegyzésben közzé teszek belőle egy rövidebb részletet, s utána a hozzá kapcsolódó történelmi háttér információkat is. Vagy felcserélem a kettőt, majd meglátom.

A héten elkezdem írni a hatodik fejezetet. Most, hogy egyre több dolgom lesz, persze megint kérdéses, hogyan tudok majd haladni, de ha hetente 2-3 estét rá tudok szánni, már elégedett leszek. Tulajdonképpen ezért sem akarok beadni egy nemrég kiírt alkotói ösztöndíjra szóló pályázatot, mert bár anyagilag támogatna, folyamatosan ott lebegtetné előttem Damoklész kardját, és kényszerítene, hogy a támogatási idő lejártáig befejezzem a regényt. Erre viszont nincs szükségem. Mindaddig, amíg ezt hobbiként csinálom, nem akarok a határidőtől függni, és kényelmesen próbálok haladni a szöveggel.

A héten ezen kívül remélem találkozom Ildikóval, aki az Állambiztonsági Levéltárban dolgozik, és vele át tudjuk beszélni a részleteket is, hiszen most már egy viszonylag kész szöveget tud kivesézni, annak történelmi hitelességét illetően.

Nos, azt hiszem mindent leírtam, ami szükséges ahhoz, hogy újra felvegyem a regényírás fonalát. Ha tetszik az oldal, kérlek osszátok meg, hátha eljut máshoz is, akik érdekel a téma, vagy épp a regényírás folyamat. Hála és köszönet érte.

Share