Rákosi nyomában

Akadémia u. 17. - Az egykori pártközpont
Akadémia u. 17. – Az egykori pártközpont

Tegnap délután egy őszre tervezett egyetemi játékhoz gyűjtöttem anyagot, és ezért keresztül-kasul bicikliztem a belvárost. Ugyanakkor tudtam, hogy a regény egy fontos helyszíne is útba fog esni, így vittem magammal fényképezőt is, illetve kicsit utána néztem a részleteknek.

A regény facebook oldalán közzétettem egy képet (lásd balra), de nem mondanám, hogy dőltek rá a hozzászólások. A képen az Akadémia utca 17. szám alatti épület látható, mely az MKP, később az MDP pártszékháza volt, így Rákosi Mátyás is ide járt be nap mint nap dolgozni. Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor könyvéből (Budapest a diktatúrák árnyékában) további részleteket lehet megtudni a környékről. A szomszédos épületben volt elhelyezve Rákosi testőrsége, de a politikai rendőrség több osztálya is a környező házakban rendezkedett be. A Pincebörtönök című dokumentumfilmből az is kiderül, hogy a mai Zoltán utca és a Garibaldi köz saroképülete alatt is volt egy ávh-s börtön,  legalább is a cellák nyomai ma is fellelhetőek.

Steindl Imre utca 12. - Bejárat az egykori Rákosi bunkerhez
Steindl Imre utca 12. – Bejárat az egykori Rákosi bunkerhez

A film egyébként bemutatja a Rákosi számára épített beton bunkert is. Ennek több bejárata is volt, az egyik a mai Steindl Imre utca 12. alatt található épület udvarán állt. A ház ma üresen áll, lezárták, állapota miatt feltételezem nem is látogatható. Ugyanakkor szomorú, hogy e fontos (híres, hírhedt) helyek ma ennyire rossz állapotban vannak. Szerintem tényleg hasznos lenne, ha az emberek megismerhetnék ezt a szeletét is a közelmúlt történelmének. Minden esetre érdekes volt e talán kevéssé ismert történelmi helyek között bóklászni.

Végezetül eltekertem a Nádor utca, Széchenyi utca sarokhoz, ami korábban a pártellátóként funkcionált. A magas rangú elvtársak itt szerezhettek be minden különleges ételt és italt. Ezen a helyen ma egy kínai étterem áll, bár nem voltam róla meggyőződve, hogy működik is. Változnak az idők.

Az egykori pártellátó épülete
Az egykori pártellátó épülete
Share